A címben kiképzőhelyként jellemzem a hagyományos iskolákat, mert a katonai kiképzés gondolkodásmódját, nevelési stílusát, jutalmazó-büntető rendszerét, tekintélyelvű, hierarchikus felépítését alkalmazza, ahol nincs helye az empátiának, érzelmeknek, közelkerülésnek a szintek – tanár és diákok – között, és a diákok szintjén sem igazán. Ahogy a hétköznapunkban előforduló személyes és globális problémák megbeszélésének, együttműködő megoldásának, vagy a gyakorlatnak sem. A hagyományos iskolák célja az általános elméleti, szeparált, állam által hitelesített – ami ennek következményeként nem korszerű – tudás ráerőltetése a gyerekekre, ami a fentebb felsorolt tényezők miatt szinte teljes mértékben feledésre ítéltetett.

A hagyományos iskolákban testileg-lelkileg egészségtelen szokásokat alakítanak ki bennünk: 

  • ülőéletmód a természetes mozgásban gazdag életmód helyett
  • tartósított, finomított, módosított kaja (gyors kaja) a nyers, egészséges vagy keveset módosított ételek helyett (lassú kaja)
  • gyors evés (mivel rövid szünetek vannak, és azalatt kell mindent bepótolni: mozgás, evés, wc-használat), a lassan rágás helyett, ahol kiélvezzük az ízeket, nyugodtak vagyunk, jelen vagyunk, így egészségesen emésztünk
  • ne gondolkozz a tanultak alkalmazásán, ne próbáld ki (mert nincs is idő rá, hiszen van iskola, házi, különórák, házimunka, stb.)
  • ne nézd meg, hogyan alkalmazzák az elméletet (nincsenek megfigyelések, gyakornokoskodás a téged érdeklő helyeken)
  • ne dolgozzuk fel a témát együtt, ne beszéljük ki, ne beszéljük át, ne mélyítsük el
  • tanulás csak a látás és a hallás érzékszervén keresztül – a többi ember, akiknek a többi érzek szerv az erőssége, kizárva
  • nem tanulunk ember és önismeretet, konfliktusmegoldást, és nem is gyakoroljuk az erőszakmentes kommunikációt, a megértést, empátiát – ami segítene kezelni és megelőzni az iskolai, otthoni, és a később a munkahelyi konfliktusokat
  • egészséges életmód tanítás és gyakorlat nincs – csak heti 3 tornaóra kihegyezve a versenyhelyzetekre, teljesítményre, rengeteg kritikával, gúnyolódással, a mozgás élvezetét és szeretetet nem oktatva
  • hierarchia, és a hatalomgyakorlás tanítása (a tanárok által), és amikor a tanárok nem látják a diákok egymásközt – kooperativitás, együttműködés helyett, a demokráciára felkészítés helyett
  • külső motivációs rendszer, nyomás, kényszer alkalmazása jutalmazó-büntető módszerek által (rendszer hajtóerő: félelem, megfelelési vágy) – a belső motivációs rendszer helyett (gyermeki kíváncsiság, érdeklődés, lelkesedés, szeretet)
  • elszeparált életkor szerinti közösségek, az életszerű helyett
  • tanítás egyfajta módon, egy csatornából, ahelyett, hogy mindenki tanulna mindenkitől, illetve magunk választhatnánk ki azt, hogy kitől tanulunk, ki az, akire felnézünk, akit példaértékűnek tartunk, akitől jól tudunk tanulni, mert szimpatikus (ezért kompatibilis a személyiségünkkel)
  • az iskola neveli a gyerekeket, a szülők helyett (hiszen napjuk nagy részét töltik ott, aztán a leckével, és végül a barátaikkal – ahelyett hogy mindegyikre egyaránt jutna idő (és így nem távolodnának el a gyerekek és a szülők, és több idő jutna megoldani a konfliktusokat)
  • sulykolva, ismételve tanulás (magolás) helyett a memória működésének ismerete (mnemotechnika, tapasztalati mélyítés, tanítás általi mélyítés) hogy ne a feledésnek tanuljanak
  • csak elméleti tanulás helyett projekt akapú rendszer (megoldások kitalálása létező problémákra – akár globális, akár helyi) – más embereken segítés: empatikus készség gyakorlása
  • egyéni tanulás, egyéni megoldás – ahelyett, hogy kihasználnák a közösség erejét, hogy mindenkinek más az erőssége, és hogy együtt sokkal többre képes az ember, mint egymaga, hiszen az életet sem egymagunkban éljük